Sajnálattal közöljük, hogy a konferencia technikai okokból elmarad.
Az esemény előreláthatólag a jövő évben kerül megrendezésre.

Mérnökök a Tiszáért - Nemzetközi Vízgazdálkodási Konferencia

Üdvözöljük a Mérnökök a Tiszáért - Nemzetközi Vízgazdálkodási Konferencia honlapján
Debrecen, 2011. június 10-11.

Szervezők

- Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata
- Erdélyi Magyar Muszaki Tudományos Társaság - EMT (Kolozsvár)
- Debreceni Egyetem Víz és Környezetgazdálkodási Intézete

VÍZKO - Nemzetközi Vízgazdálkodás-tudományi Konferencia

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Egyesület, valamint a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozata 2010-ben új, a vízgazdálkodásban tevékenykedő szakemberek nemzetközi tudományos fórumát kezdeményezte, a VÍZKO-t. Időszerűségét jelzi, hogy a VÍZ mára a XXI század talán legnagyobb kihívása lett. A Tisza vízgyűjtőjén 5 ország népei élnek, két legnagyobb érintettje pedig Románia (46%), és Magyarország (30%). A Tisza és mellékfolyói a Szamos, a Kraszna a Túr, a Berettyó, a Körösök, a Maros sűrű érhálózatot alkotnak a Kárpát-medence dél-keleti szegletében. Állapotuk, a bennük folyó víz mennyisége, minősége, élővilága, energiája, vagy éppen árvízi fenyegetése jelentősen befolyásolják az itt élők helyzetét, de a vízgyűjtőn lentebb fekvőkét is. Nem mindegy tehát, hogy mi történik a vízgyűjtőkön! Mindez magas színvonalú mérnöki tudást és a kapcsolódó számos tudományterülettel való párbeszédet, megértést követel meg.

A vizes szakmában is új fejezetet nyit, hogy ma már mindkét ország az Európai Unió tagja. Az Unió Víz Keretirányelve pedig előírja, hogy 2015-ig jó ökológiai állapotba kerüljenek Európa vizei. Ennek érdekében együttműködésre kötelezi a határokkal osztott vízgyűjtőkön élőket is - aminek a hatékonyságát nyilvánvalóan erősíti a civil együttműködés, különösen a vízzel foglalkozók kapcsolatrendszere. Hasonló nagy feladatok várnak a vízzel foglalkozó szakemberekre, hogy az Európai Unió jelenleg formálódó Duna Stratégiájában kapjon a jelentőségének megfelelő súlyt a Tisza vízgyűjtője. A Duna Stratégiában Magyarország két "prioritás" koordinátora lett: a vízminőségé Szlovákiával, az árvízvédelemé Romániával közösen. Különösen fontos hogy ezt a szakmai civil társadalom támogassa, hogy minél hatékonyabb legyen és hasznosuljon a mi számunkra is.

Ezért a tavaly e tárgyban Székelyudvarhelyen sikeresen megrendezett "Mérnökök a Tiszáért" folytatása lesz június 10-én és 11-én, Debrecenben tervezett konferencia. A rendezvényen jelen lesznek a magyarországi társzervek is, a Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar Viziközmű Szövetség és több egyetem "vizes" tanszéke is. Számos vízügyi területen vállalkozói - tervezői és kivitelezői - kapcsolatok is vannak, illetve alakulnak. Számítunk ezek részvételére is.

Fontos dátumok

2011 márc. 15.
előzetes jelentkezés

2011. ápr. 1.
a második körlevél megjelenése

2011. április 20.
jelentkezés

2011 május 10.
az előadások megküldése

Konferencia titkárság:

Trivent Rendezvényszervező Iroda
Tel./Fax: +36-1-371-1333
E-mail: office@trivent.hu; trivent@trivent.hu
Copyright © 2011